A Szekszárdot legyőztünk, és az esélyesebb Baja ellen sem vallottunk szégyent
Elolvasom »Kattintás után a Falco és a Kolozsvár elleni siker összefoglalója, valamint a sárga-feketék elleni teljes meccs és az EC-mérkőzés hajrája is megtekinthető.
Elolvasom »Két győzelemmel rajtoltak a fiatalok.
Elolvasom »A listavezető magabiztosan győzte le a mieinket.
Elolvasom »Remekül helyt állt a Wroclawban rendezett viadalon a még mindig csak 18 éves versenyzőnk.
Elolvasom »A több mint 600 kilométeres távolság ellenére is szép számban jelen lévő szurkolóink végig segítették és biztatták a csapatot, amely végül - talán ennek is köszönhetően - idegenben gyűjtötte be a győzelmet. ...
Elolvasom »Molnár Gyula ezúttal idegenbe is elkísérte a csapatot, és most sem pihentette a fényképezőgépét. Gyönyörű csarnok, bravúros győzelem, nem szabad kihagyni ezt a galériát!
Elolvasom »Remek második félidőnknek köszönhetően megvan az első siker!
Elolvasom »Az utolsó pillanatban dőlt el, hogy este héttől a DigiSport2 képernyőre tűzi a Kolozsvár elleni találkozónkat!
Elolvasom »Dugat vezérletével szinte végig vezetve, remek játékkal győztük le a Kálmán Lászlót ünneplő Falco csapatát, és ugrottunk a tabella élére.
Elolvasom »Copyright © ASE · impressive.hu